Tel Aviv 2011

Rotschild boulevard

Miközben Marci aludt, óriási égszakadás volt, dörgött, villámlott. Mire felkelt, az eső elállt, így délben gyorsan kiszaladtunk a szokásos sétánkra, hogy tudják kitakarítani a szobát. A Jutkáék szállodája felé vettük az irányt. Furcsa volt, hogy már nem laknak ott. Hamar eltelt ez a hét, sok mindenre nem jutott idő. Például nem homokoztunk az ő tengerpartjukon, pedig előtte kinéztem, milyen jó kis játékok vannak ott is. Na majd legközelebb.

Pár lépést mentünk, amikor kisütött a nap, és mire visszajöttünk a sétából, már neki is kellett vetkőzni, annyira meleg volt. Sajnos tengerpartra még nem lehet menni, a homok még vizes, ezért elhatároztam, hogy megnézzük Marcival a Rotschild boulevard-t.

Ebéd után indultunk neki. Jó messze van tőlünk, de akkorra időzítettem, amikor Marci aludni fog, hogy ne legyen neki olyan unalmas. Mire odaértünk, ki is dőlt.

Nem egy nagy szám ez az utca, nyomába sem érhet a mi Andrássy utunknak. Talán 4-5 szépen rendbe tett régi ház van, a többi a szokásos: egy toronyház, egy lepukkant ház. Középen sétáló rész van, két oldalt pedig autók mennek, de mindkét szélen van járda is.

Megnéztük az alapítók emlékművét, és próbáltuk megkeresni Dizengoff házát, de nem találtuk. Sehol egy tábla, csak az egyik turistáknak szóló újságban olvastam, hogy valahol a 30. szám környékén van.

Este elmentünk abba a boltba, ahol Jutkáékkal voltunk, hogy megnézzük a kiállítást. Tegnap mire visszamentünk, már bezárt. Az üzlet felső szintjén van a régi és az új Tel Aviv-ról egy kiállítás, ahová babakocsival nem lehet felmenni, ezért csak úgy tudjuk megnézni, ha egyikünk Marcival marad. Annyira megtetszettek a képek, hogy meg is vettük a tegnap kinézett könyvet.

A legjobban egy 1908-ban készült kép tetszik. Kb. 50-60 ember gyűlt össze a tengerparton, és eldöntötték, hogy megalapítják azon a helyen Tel Aviv városát. Egy másik jópofa kép Dizengoff házáról készült, a Rotschild boulevard-on. Magányosan áll a homoktenger közepén. Furcsa, hogy ma már aszfaltos út, felhőkarcolók, autók járnak ugyanott.

Elvittük Marcit a Dizengoff Centerbe csúszdázni. Nagyon élvezi, legalább ötvenszer lecsúszott. Mivel most cipőben volt, vissza is tudod mászni. A körülöttünk lévő szülők nem győztek csodálkozni, kérdezgették, hány éves. A hozzá hasonló korú gyerekek egy része még egyedül járni sem tud, Marci meg megy mint a meszes, felkapaszkodik, lecsúszik, megint felkapaszkodik, aztán hasra fordul, úgy csúszik...

Ahogy közeledett az éjszaka, úgy lettem egyre rosszabbul megint. Gondolom, a tegnapi szeles strandolás nem tett jót. Nem volt nálam sál, és fáztam. Ott is hagytam egy idő után a lányokat, feljöttünk Marcival a hotelbe, mert éreztem, hogy nem lesz jó vége.

Kezdem megérteni a helyieket, hogy miért járnak úgy ahogy. Elég vicces, amikor térdcsizmában és sálban vannak, de ujjatlan pólóban. Azt hiszem, ők már tudják, mi a megoldás a nagy meleg és a szél ellen.